Kapcsolat

Szombathely Megyei Jogú Város Értéktára

Szombathely MJV Polgármesteri Hivatal
Egészségügyi, Kulturális és Koordinációs Iroda
Szombathelyi Értéktár Bizottság

Cím: 9700 Szombathely, Kossuth Lajos u. 1-3.
Telefon: +36/94/520-151
E-mail: info@szombathelyiertektar.hu



AGORA–Savaria Filmszínház és Szombathely mozikultúrája

Az AGORA–Savaria Filmszínház (korábban Savaria Filmszínház) 1973. augusztus 19-i megnyitása mérföldkőnek számított a szombathelyi mozgóképkultúra történetében. A csaknem három évig tartó építkezés tervei – ahogy arról a korabeli sajtó tudósított és az Oszlopok csarnokának nevezett – a korábbiakhoz képest egy, a funkcióját a legmodernebb formában történő betöltése mellett, a város legújabb kulturális közösségi terének megvalósítása is alapját képezte.

Szombathely filmszínházi múltjának első jelentős állomása 1910 (tehát a város mozikultúrája több mint 110 évre tekint már vissza). Ebben az évben adták át az Apollónak keresztelt, a város első, kifejezetten mozgóképvetítéseknek teret adó épületét, lezárva ezzel egy, a századforduló és az utána eltelt évtizedben alkalomszerűen és különböző helyszíneken, annak idején különleges, vizuális varázslatnak lehetőséget biztosító korszakot. Az Apolló mellett a városban hamarosan megnyílt az Uránia mozi, de működött ebben az időszakban vetítőhely a Kultúrpalotában (jelenlegi Savaria Múzeum) is.

E kulturális forma jelentősége és hatása a későbbiekben is jelentős maradt, ami azt mutatja, hogy a városban fontos és megkerülhetetlen szerep jutott a vizuális tematika közvetítésének.  Mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy – stílszerűen fogalmazva –, a helyszínek megalakulása és működése szempontjából mindenképpen, fénykorban a településen egy időben három, vetítéseknek otthont adó tér létezett, aminek legjelentősebb épülete a Malom és a Király utca sarkában működő Sabaria volt. Így jutunk el 1973-ig, az idén fennállásának 50 évfordulóját ünneplő, a Mártírok tere és a Kőszegi utca tövében elkészülő, a mai napig a város egyik legmeghatározóbb kulturális intézményeként számon tartott épület megnyitásáig.

Maga a helyszín, amelyet, és ahogy az már fentebb említésre került, az Oszlopok csarnoka fantázianévvel láttak el, egyáltalán nem földtől elrugaszkodott elképzelés, sőt a földhözragadtság lehető legpontosabb szinonimája, hiszen súlyát és szerkezetét 300 vasbetonoszlop megtartó erejére alapozták. A Mátis Lajos és Sellyei Gábor tervei alapján készült, építészeti formavilágát tekintve a központi és különleges szerep karakteres hangsúlyozásának szolgálatában egyszerre volt képes ki- és beemelni magát a klasszikus városképbe. Ennek elismeréseként Mátis Lajos 1974-ben Ybl-díjban részesült. A kivitelezés három évet vett igénybe.

Közép Európa egyik legnagyobb ívelt vásznával, hangrendszere és akusztikai jellemzői alapján az AGORA–Savaria Filmszínház az élvonalat képviseli, amely méltó versenytársa a város szélén működő Cinema City miniplex mozinak, miközben hangsúlyozza, megőrzi és ápolja magát, mint Szombathely helytörténeti különlegességét. A mozit jelenleg az AGORA Savaria Kulturális és Médiaközpont Nonprofit Kft. üzemelteti. A covid időszak előtti utolsó teljes évben a látogatottsága 80 ezer néző volt, ezzel az ország egyik legtöbb nézőt vonzó vidéki mozijának számít. A filmszínház art mozinak minősül, így a filmkínálatának legalább 50% magyar, vagy művészfilmnek számít. Az 57 fős kamaraterme Jávor Pálról lett elnevezve, aki iskolai tanulmányait folytatta Szombathelyen, míg a 348 fős nagyterme Hildenbrand István Vas megyei kötődésű operatőrről kapta a nevét. A műsorrendi filmvetítéseken kívül rendszeresen megjelennek filmekhez kapcsolódó kiegészítő programok: filmbemutatók, közönségtalálkozók, ankétok, beszélgetések, filmekhez kapcsolódó előadások, illetve több filmklub is rendkívül népszerű (kiemelkedik ezek közül a nyugdíjasokat megszólító Ezüstkor Filmklub). A filmes programokon túl az AGORA–Savaria Filmszínház a város egyik kultikus kulturális központjává is vált, mióta 2007-ben az AGORA tagintézményévé vált: rendszeres könnyűzenei koncertek, kiállítások, könyvbemutatók, konferenciák, közéleti rendezvények, gyermekprogramok, ismeretterjesztő előadások, bábszínházi előadások színesítik a városi programkínálatot. A mozi tagja az Art Mozik Egyesületének, valamint a Mozisok Országos Szövetségének is. 

A Savaria Filmszínházon túl a közelmúltból érdemes megemlíteni, hogy számos vetítőhely működött még a városban a rendszerváltás előtt, és után is. A mai Don Bosco Művelődési házban üzemelő Béke Mozi a Savaria utánjátszó mozija volt, ahol a Savariából már kikerült filmeket vetítették. Szintén sokáig működött az egykori Helyőrségi Klubban mozi. Kuriózumnak számított a Szabadidőközpontban az Autós mozi, valamint a Haladás pályán működött szabadtéri vetítőhely. A város mozikultúrájához szorosan kötődnek a független filmklubok is. A rendszerváltáskor működő három filmklub (főiskolai filmklub, Képtár filmklubja, mozi filmklubja) egyesülésével jött létre a helyi főiskola, majd egyetem támogatásával működő Szombathelyi Örökmozgó Művészmozi, amely hosszú éveken keresztül működött a főiskola D épületében.

Indoklás az értéktárba történő felvétel mellett

Az idén 50 éves AGORA–Savaria Filmszínház küldetését elsődlegesen filmszínházként működő funkciója mellett diverzív kulturális térként is meg lehet határozni. E kulturális tér művészeti ágakat összekötő elemeként törekedik arra, hogy a hazai, a nemzetközi kortárs és klasszikus film mellett kiállítások, koncertek helyszíneként vállalja a közvetítő szerepet azzal, hogy eljuttatja a közönség felé azon értékeket és üzeneteket, amelyek átadásán keresztül a városi élet szemléletformáló erejének közreműködőjévé teszik. 

A nemzetközileg jegyzett, a párizsi székhelyű Europe Cinemas, a kontinensen megtalálható művészmozikat összefogó szervezet tagmozijaként az AGORA–Savaria Filmszínház rangos nemzetközi filmfesztiválok különleges hangulatú és tematikájú, a korszellemre reflektáló és társadalmi jelenségeket körüljáró, a kisebbségek és különleges élethelyzetekben élő emberek esélyegyenlőségének és elfogadásának központi narratívaként hordozó mozgóképek bemutatásával, a helyi közösségek, alkotóműhelyek bevonásával a fentebb említett közreműködésen túl, kezdeményező szerepet is betöltve válik érdemes, közönségét megtartó, növelő és annak szemében referenciaként megjelenő értékátadó fórummá. Az AGORA–Savaria Filmszínház előtt, illetve mellett működő egyéb szombathelyi mozik, filmes vetítő helyek jelentősen meghatározták a település kultúráját.

A filmszínház nemcsak a város kulturális örökségének meghatározó eleme, de építészetileg is jelentős alkotás, amelyért Mátis Lajos építész 1974-ben Ybl-díjban részesült.

 

A nemzeti értékkel kapcsolatos információt megjelenítő források listája 

  1. Dobri Mária (2001): Könyvszemle. [Ismertetés Gál József (2000): Apollótól Savariáig Szombathelyi Mozitörténet című könyvéről. ]  Vasi Szemle LV.  2. sz.  117-118.
  2. Nyugat.hu (2013): Szombathely régen és ma - A Savaria Mozi. 2023. https://www.nyugat.hu/cikk/szombathely_regen_ma_savaria_mozi
  3. 2016 : SZOMBATHELYI MOZITÖRTÉNETEK . 2023. https://szombathelyimozi.blog.hu/2016/07/11/az_oszlopok_csarnoka_megkezdtek_a_savaria_mozi_epiteset
  4. Gál József: Apollótól Savariáig (2000) Savaria Moziüzemeltető Kft.

 

A nemzeti érték hivatalos weboldalának címe:

https://savariamozi.hu/

https://www.facebook.com/AGORASavariaFilmszínház

 

AGORA–Savaria Filmszínház és Szombathely mozikultúrája + 4

Kapcsolódó galéria


Vissza az előző oldalra!
Sütiket (cookie) használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt biztosítsuk! Ha a 'Rendben' gombra kattint, elfogadja, hogy sütiket (cookie) használjunk. Adatkezelési tájékoztatónk
Szombathely Megyei Jogú Város Értéktára - Magyar